OREMBIK ’18 – szakmai konferencia – jelentkezési lapok

Tájékoztatás a kétévenként megtartott OREMBIK (Országos Emelőgép-üzemeltetői és Biztonságtechnikai Konferencia) konferenciasorozatunk aktuális rendezvényéről – az OREMBIK ’18-ról.

Az OREMBIK ’18-at idén május 16-18 között (szerda déltől péntek délutánig) öt félnap (összesen 5 kamarai továbbképzési pontérték) terjedelemben rendezzük meg Siófokon, a HOTEL AZÚR-ban.

Az értesítés melléklete a következőket foglalja magában:

Az Országos Emelőgépes Egyesület május 16-án 14 órától rendezi meg a konferencia helyszínén az éves közgyűlését is.

Tekintettel arra, hogy idén a Közgyűléshez szakmai előadások is kapcsolódnak, OEME azon tagjai részére, akik május 16-án a közgyűlésen és az azt követő OREMBIK képzési előadásokon is részt vesznek, az előadások részvételi díját átvállalja (a jelentkezési lapon feltüntetett kondíciók mellett). Azaz: az éves tagdíjat már befizető OEME tagok a május 16-i képzésen is ingyen vehetnek részt, ha részt vettek a Közgyűlésen. A Közgyűléshez kapcsolódó előadási blokk 1 továbbképzési pontértékű.

OEME csak a közgyűlésen résztvevő tagjai részére téríti a május 16-i képzés részvételi díjat!

A kitöltésre megküldött anyagot kétféle formátumban (docx, pdf) juttatjuk el Önöknek annak érdekében, hogy azt az igényeiknek megfelelően tudják kitölteni.

A konferencián való részvételt a MMK-AÉFT a szakmai jogosultságok elismerési rendszerében félnaponta 1 továbbképzési ponttal veszi figyelembe, melyet a tájékoztatóban és a jelentkezési lapon is feltüntettünk.

Az OEME – Akadémia a tavaszi félévben nem tartja meg a hagyományos továbbképzéseit, azonban ősszel továbbra is tervezi a hagyományos 4 órás továbbképzési blokkok megrendezését.

Bármilyen kérdésben is készségesen állunk rendelkezésükre.

Dr. Kása László

Országos Emelőgépes Egyesület

elnök

Vélemény, hozzászólás?